Most én...
2010.12.06. 16:36
Sokáig gondolkodtam, hogy ezt a bejegyzést megírjam, vagy sem. Aztán úgy döntöttem, hogy az őszinteség a legfontosabb, akkor is ha az rám nézve kellemetlen. Megtehettem volna, hogy nem írok semmit, de az sem lenne őszinte. Egyúttal jelzem előre blogot követő olvasóknak, hogy vállalom a jelen bejegyzéssel együtt járó negatív kritikákat is.
Tudom, hogy a blog egy jó része leegyszerűsítve arról szól, hogy én több szexet, több erotikát szeretnék. Ez így van, nem is akarom tagadni. Hosszú, fülledt erotikával teli együttlétekről ábrándozom és sok mindent ennek a célnak rendeltem alá.
Aztán tegnap olyan dolog történt ami látszólag teljesen ellentmond ezen igyekezetnek. Tegnap este a hosszú és mozgalmas hétvége után együtt ejtőztünk a kanapén. A kisebbik csemete (kerülöm a kölyök szót...) ismét borzasztó nehezen akart elaludni. Ezalatt Te elbóbiskoltál, én olvastam. Vágytam az együttlétre, de nem akartalak piszkálni, tudtam, hogy elfáradtál, jól esik a semmittevés.
Ehhez képest nagyon pozitív csalódás volt, hogy lefekvés előtt Te kezdeményeztél szeretkezést. Örültem és boldogan fogadtam az ötletet és örömmel mentem bele az együttlétbe. Jó volt az előjáték, és nagyon vágytam már beléd...
... és nagyjából 43 másodperc alatt végem volt...
Igen, mondtad utána, hogy semmi baj, ne foglalkozzam vele. Az előjáték során neked most is volt orgazmusod, ahogy általában szokott lenni. Mondtad: jó volt az együttlét és éjfél körül már nem is vágyik az ember nagy lepedőakrobatikára, én mégis szégyelltem magam.
Ha ez tagnap először fordult volna elő, nem is foglalkoznék a dologgal. De az elmúlt hónapokban párszor volt már ilyen. Nem sokszor, de ahhoz elégszer, hogy flusztráljon a dolog. Nem tudom az okát és szégyellem magam, hogy én ácsingózom a több szex után és amikor pedig teljesül a vágyam, akkor én mondok csődöt...
Félreértés ne essék, nem akarom se sajnáltatni magam, se kibúvót nem akarok keresni, se mentegetőzni, se vádaskodni, se kétségbeesni. Csak leírtam egy dolgot, ami a kettőnk kapcsolatában az én hibám. (Más hibáim is vannak, nem tagadom, tisztában vagyok velük.)
Nem tudom, hogy számodra mit jelentenek azok az együttlétek, amik úgy végződnek mint a tegnapi? Okoz-e neked csalódást, van-e bármilyen hatással a kapcsolatunkra, a intim együttléteinkre? Kiábrándító, vagy normális egy olyan kapcsolatban, mint a miénk? Kell-e foglalkoznom vele egyáltalán, nem tulajdonítok-e neki több jelentőséget a kelleténél?
Ezt beszéljük meg, kérlek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.12.06. 18:24:48
A bizonyítási kényszer azonban képes minden vágyat megölni és tönkretenni. Szerintem már túlgörcsölöd ezt a dolgot, azért fordul ez elő. De én nagyon nem értek ilyenekhez, és régen volt, mikor együtt éltem sok-sok évig valakivel.
Mondjuk van olyan is, hogy nőként feldob az, hogy ilyen hamar felizgattam a másikat, hogy pár lökés, és már el is megy tőle(m). Főleg ennyi év után...
Szerintem ez akkor lenne gáz, ha már csak így működne, és nem lenne kivétel ez alól.
Gritty goose 2010.12.07. 09:01:56
Jó lenne, ha ezt a kis ördögöt kipaterolnád a kobakodból, mert egyre sűrűbben jelen lesz.
Ez ugyanúgy begyűrűzhet, mint más férfiaknál a potenciális félelmek. Ha egyszer tapasztalták, hogy szeretkezés közben megpuhulnak, onnantól rettegnek tőle! Nanáááá, hogy egyre gyakoribb jelenség lesz!
Ne csináld!
Tudd be annak, hogy nagyon vágytál rá, hogy nagyon ügyesen az előjátékban felhúzott és már nem bírtál magaddal.
De ha őszinte akarok lenni, szerintem jelen esetben a koncentrációval volt gond! Agyban már nem voltál toppon, hisz a reményt is feladtad, már rákészültél az alvásra.
Ezzel nincsen semmi baj.
Csak ne görcsölj, ne aggódj és ne foglalkozz ezzel ilyen sokat!
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.12.10. 16:54:16
éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2010.12.15. 12:43:27
kozgaztanar 2010.12.16. 15:54:51
komolyan pedig csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, ne foglalkozz vele!