Ha csak egy kicsi hiányzik

2011.03.28. 11:20

Úgy gondoltam kiírok magamból néhány gondolatot. Igazából már mindegyikről írtam korábban, de most késztetést éreztem, hogy ezeken a kérdéseken újra elmorfondírozzak.

Adva van egy sok éves kapcsolat, házasság. A két fél ennyi idő után is szerelemmel gondol a másikra, egymásban találták meg az igazit. Vannak súrlódások, konfliktusok, de még mindig meg tudták oldani a problémákat. A férfi vágyik a nőre, imádja a teste minden négyzetcentiméterét, a bőre tapintását, az illatát, mindent. A nő simán letagadhatna 10 évet, két gyermek után is, ismeretlenek gyakran olyan 25 év körülinek gondolják és elkerekedett szemmel néznek amikor kiderül, hogy nem annyi. A férfi így negyven felé is hatalmas libidóval rendelkezik, forr a vére, imádja a szexet. Nem úgy általában imádja, hanem kifejezetten a feleségével imádja a szexet. Minden szexuális fantáziájának a főszereplője a felesége, aki a szemében az igazi nő. Próbált másra gondolni, elképzelni mással is milyen lehet, de rájött, hogy az neki nem megy. Nem akarja. Nem testileg, lelkileg nem. Ő lelkiismeret furdalás és szégyenérzet nélkül szeretné kiélni a vágyait, azzal a nővel, aki a társa az életben. Akit szerelemmel szeret testileg-lelkileg. És mindent megtenne érte, bármit, amit csak a nő kíván.

A nő szintén szerelmes a férjébe. Ezt mondja, mutatja is. A férj érzi és látja is. Tudja, hogy hiányzik a nőnek ha nincs vele. A nő gondos, precíz háziasszony, tökéletesen vezeti a háztartást, rend van és tisztaság mindig. Nagyon jó anya, van türelme a gyerekekhez sokat foglalkozik velük, de tud szigorú is lenni, ha kell. Jó ízlése van, gondosan öltözködik, rafináltan tudja hangsúlyozni a nőiességét. Isteni lábai vannak, amit tud is magáról, és ennek megfelelően választ cipőt és harisnyát. Sok férfi megfordul utána az utcán.

A férfi boldog, hogy ő a felesége és a nő boldog, hogy a férfi a társa.

Jó hangzik, ugye? Persze mindig van egy kis DE.

De valami kicsi hiányzik. A férjnek biztosan. A feleség tudja, hogy a férj rettenetesen egyszerűen működik. Imádja őt, imádja a testét, imádja vele a szexet. Ha megkapja a nőt, akkor utána hegyeket képes mozgatni és lehozni a csillagokat. Ha nem kapja meg, akkor először vágyódó. Majd szomorú. Majd fásult. Majd ingerült és magába fordul. De nem kell mindig megkapnia, ezt nem mondja a férj sem. A vágyódás egy bizonyos fokig jó és ösztönző. Aztán nagyon gyorsan rossz lesz. A sok visszautasítás lélekölő.

A férj nem érti, hogy ha a nő szerelemmel szereti, ha egyébként mindent megtesz érte és kedveskedik neki, akkor miért pont a szexualitás az, ahol zárt ajtókon dörömböl. Nem kell mindig szeretkezni. Nincs is rá mindig lehetőség. De a nő tudja, hogy milyen hatással van a férfira. Tudja, hogy pár szóval, egy mosollyal, egy érintéssel mekkora vágyat tud ébreszteni a férfiben. Ha a nő tudja, hogy az egyébként fáradt, lehangolt, morcos férfit hogyan tudja bárhol bármikor egy csepp erotikával, némi rafinériával, egy kis kényeztetéssel nagyjából 92 másodperc alatt az egekbe repíteni, akkor ez miért tabu és miért érzi ezt a vágyát a férfi valami szégyellni való dolognak?

A férj csak őrlődik. Mondani nem meri, mert már annyi kudarcban volt része, hogy inkább elő sem hozza a témát. Néha azért beszélnek róla. Ha éppen olyan a pillanat. A nő tudja, érti és meg is ígéri, hogy odafigyel. Aztán minden megy tovább változatlanul.

A férfi bármit megtenne a nőért. Most már úgy van vele, hogy annak is örülne, ha legalább az okot tudná. De nem tudja mit tegyen.

Tudom, már megint nyafogok és túl sokat gondolkodom. De itt most a határozottság sem segít. Sem a falhoz szorítás.

Csak egy kicsi hiányzik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferjemblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr492778077

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csengery Kristóf - EGYES, HÁRMAS, HATOS 2011.03.28. 21:14:28

Még meghalhatsz fiatalon,mert fiatal vagy most is– legalábbis annakérzed magad.Még kiszökhetsz az idő kapuján,levetheted a múlás és a romlásszégyenfoltos overallját – mégbeleájulhatsza mártír tisztaságba.De hát hiába töprengsz, mindeközbent...

Trackback: Pszichológus válaszol: Ha tudunk együtt élni papír nélkül, a gyerekhez miért kell összeházasodni? 2011.03.28. 15:53:17

Kedves KarolinaÖn nőként jobban értheti barátnőmet, én legalábbis lassan feladom. Én egy szabadelvű, nyitott gondolkodású lánnyal jöttem össze, akit nem érdekelnek a formaságok. Öt éve élünk együtt, eddig jó volt neki házasság nélkül. Mostanában szóba ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ifigenie 2011.03.29. 13:35:10

...ami nem feltétlenül rajtad múlik...

Ifigenie 2011.03.30. 12:36:32

@Férj: mindenre van megoldás! Csak nem biztos, hogy ott, úgy és azzal, ahol, ahogy, akivel keresed...ne értsd félre! Nem azt mondom, hogy feleség helyett/mellett kell valaki, hanem azt, hogy sokszor az ember nem jól keresi a megoldást.

Férjfelesége 2011.03.30. 13:52:54

@Férj: Egy nő akkor zárkózik el a szex elől (pláne ha eddig minden rendben volt), ha valami leki baja van. Miért nem tudod ezt vele megbeszélni? Kérdezted már, vagy csak álló farokkal várod az ágyban és csodálkozol, hogy már megint nincs kedve hozzá?!...
Miért nem segítesz neki? Miért itt írod ki a problémáidat, ha ezt vele is megbeszélhetnéd??? Egyébként gratulálok, igazán érdemes ide jönnöd, olyanok közé, akiknek a megcsalás és a hazudozás az egyetlen járható út egy döcögős házasságban...

Férj 2011.03.30. 19:46:10

@Férjfelesége: Köszönöm, hogy hozzászólásoddal emelted az irásom szinvonalát. Örülök, hogy pont az én szánalmas kis problémámám ihlette írásra azt aki rendelkezik a Bölcsek Kövével. Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem, eddig eszembe se jutott, hogy beszéljek erről a párommal!
Az általad hazugnak és hűtlen csalónak nevezett többiek nevében is esdekve kérlek, ó Mester, hogy oszd meg velünk a bölcsességet, hogy lehet ismét tökéletes egy "döcögő" házasság!!!

Ifigenie 2011.03.31. 10:27:58

@Férjfelesége,@Férj: : jaj, én komolyan elgondolkoztam, hogy tényleg Férjfelesége a férjem blogja írójának felesége...ezek szerint akkor nem???
Pedig már úgy kezdtem örülni, hogy végre valami reakció... és igazából abból gondoltam, hogy talán ő lehet, mert felháborodva ír rólunk =a többiekről, hogy micsoda jó tanácsadó brigád vagyunk...
akárki is legyen Férjfelesége, jó, ha tudja, hogy az ide, ebbe a blogba "ide jövő", és itt esetleg panaszkodó Férj és az ő feleségének problémái csak azért érintenek néha mélyebben, mert egykor ugyanilyen problémákkal küzdöttünk mi is, és talán jó lett volna, ha nekünk is segít valaki. Én őszintén remélem, hogy még az előtt sikerül megoldaniuk, mielőtt egyikőjüknek szeretője lenne, mint ahogy nekünk, akik ilyen szerencsétlen idióták vagyunk, hogy azt képzeljük, a szerető megoldás lehet mindenre...akinek van szeretője, az tudja, hogy nem megoldás, sőt...akinek nincs, az pedig azt hiszi az olyanokról, akiknek van, hogy azok gyenge, erkölcstelen emberek.

éniskócos · http://eniskocos.blog.hu 2011.04.02. 23:50:25

@Férjfelesége: teljesen igazad van. más kérdés, hogy mi itt nem tudjuk, hogy próbálja-e puha farokkal is...
és igen. az itt hozzászóló törzsközönség csaló, csaló volt, vagy csaló akar lenni... a tévedésed csupán ot van, hogy azt hiszed, ez afféle hobbi... nem, nem az. ez a mi kínkeserves életünk, amit próbálunk élhetővé tenni, ahogy tudunk... ennyire tellik tőlünk. irigylésre méltó, ha te ennél többet tudsz!

vergődő · http://vergodo.blog.hu 2011.04.22. 12:28:33

Én boldog lennék, ha sok, vagy kevés együtt töltött idő után, valaki így nyilatkozna rólam.
Szerintem a feleségnek is csak egy kicsi hiányozhat. Talán más síkon kellene megközelíteni őt. És hagyni, hogy magától akarja.
süti beállítások módosítása