ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!

(Ismét) Nem megy nekünk a beszélgetés, ha eleve prekoncepcióval állunk hozzá. Meg sem hallgatjuk mit mond a másik , mert úgy gondoljuk, hogy tudjuk, hogy mit akar mondani, és arra a mondanivalóra nekünk már jól bevált sablonos válaszaink vannak... Ez a süketek párbeszéde. Ennek semmi más nem lehet a vége mint elbeszélés egymás mellett (ismét), a másik megbántása (ismét) és veszekedés (ismét).

Annyit akartam ma (ismét) mondani, hogy valamit nem csinálunk jól, valami hiányzik az életünkből. NEM, nem azt mondtam (ismét), hogy TE nem csinálsz jól valamit és TE nem tudsz engem boldoggá tenni, hanem azt mondtam, hogy az életünk a jelenlegi formájában nem jó, kicsit másképpen kellene csinálnunk. Ez nem rólad szól, vagy rólam szól, hanem RÓLUNK szól (ismét).

Hiába mondod, hogy nézzem meg ezt vagy azt, kérdezzem meg ezt vagy azt, hogy ők hogy élnek, ők hogy csinálják 1-2-3 gyerekkel, az engem nem érdekel, hogy ők hogy csinálják, és attól nem leszek boldogabb. Egyébként akiket példának hoztál, azok mind másképpen csinálják, mint mi.

Én nem hiszem el, hogy az életünk abból kell, hogy álljon, hogy reggel felkelünk, kapkodunk, sietünk, bosszankodunk, majd ledolgozzunk a 6-8-10-12 órát, mikor hogy, hazamegyünk, jó esteben nem kell e gyerekkel bosszankodni, mert nem hisztiznek, rossz esetben hisztiznek. Vacsora, fürdés, 1órás gyerekfektetési procedúra, majd jó esetben lerogyás a kanapéra, rossz esetben ekkor van idő a vacsorára, majd kanapén alvás, éjfél körül hálószobába átköltözés és alvás reggel hatig. Nap-mint-nap. Egyik a másik után és ezen kívül NEM történik semmi.

A gyerekkel hétköznap nem lehet programot csinálni, elmenni egy boltban, egy áruházba, vagy beülni valahová kajálni valamit, mert 10 perc után a hajunk az égnek áll a viselkedésüktől és inkább menjünk haza, majd megoldjuk máskor, máshogy. Gyerekek nélkül meg végképp soha sehová, mert ugye nincs kire hagyni őket. Soha se egy mozi, se egy vacsora, se egy szinház, vagy csak egy séta a városban, vagy beülni egy kávéra, vagy elmenni egy kiállításra, vagy barátokkal találkozni egy vacsorára, vagy egy borozásra. Nem, ilyen nincs, nem lehet. Csak ugyanaz a móka minden nap. Munka-haza-munka-haza-munka-haza-munka-haza...

Ne mondja nekem senki azt, hogy ha van két gyermeked, akkor mondj le a világon minden kikapcsolódásról, mert úgysem tudod megvalósítani sem gyerekekkel együtt, sem nélkülük. Én nem így képzeltem az életemet, amikor 10 évvel ezelőtt elképzeltem, hogy milyen lesz majd amikor családunk lesz. És ne mondja nekem senki, hogy ez így van, törödjek bele, (mert mások is így vannak ezzel) és ezen nem lehet változtatni. És nem értsd már megint félre, nem ÉN akarok kikapcsolódni, hanem azt akarom, hogy MI csináljunk egy kicsit mást is, mint a napi mókuskerék. Együtt: 2 és/vagy 2+2 fő.

És bele zöldülök sem tudom neked ezt elmagyarázni, nem érted meg, hogy mi a bajom, hogy mi hiányzik szerintem az életünkből, mert csak

a) értetlenül nézel rám,

b) azonnal magadra veszed és azt mondod, hogy TE nem tudsz engem boldoggá tenni...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

értse már meg valaki, hogy mit akarok és min szeretnék változtatni!!! De ehhez egyedül kevés vagyok, ehhez KETTEN kellünk, ehhez TE is kellesz, de ha nem érted meg, mit akarok, akkor má' nem tudom hogyan magyarázzam el......

És ne mondd nekem azt, hogy erre nincs pénzünk, és ez pénz kérdése, mert azonnal tökön szúrom magam...

írtam bejegyzést. Más dolgok kerültek előtérbe, most más a prioritás. Nincs időm, és ha van akkor is más dolgok vannak a fejemben. Azok nem tartoznak ide.

Különben is az elmúlt hetek, az ünnepek jól teltek. Mármint ami a kettőnk kapcsolatát illeti. Testi és lelki kapcsolatát. Én korábban már megtanultam, hogy mikor nem érdemes közeledni hozzád, mert tuti a visszautasítás. Ilyen például amikor a szülőknél vagyunk. Akár az én szüleimnél, akár a Te szüleidnél. Bár nálunk néha azért el tudsz lazulni annyira, hogy egy kis gyors esti együttlét belefér, de tudom, hogy nagy általánosságban téged zavar a szülők közelsége. Nálatok pedig a lakás, nomeg a Papa alvási szokásai kifejezetten alkalmatlanok a meghitt elkülönülésre. Megértelek.

Elfogadom ezeket az indokaidat, cserébe Te elfogadtad, hogy én pótcselekvésként iddogálós-beszélgetés programot tartsak az öcsémmel és/vagy a sógorommal. Így ez jól működött. Kellett idő, mire ezt megszoktam, de most már elfogadom. Szülőknél no szex. :-)

Annak viszont kifejezetten örültem, hogy az új évet szeretkezéssel kezdtük. Régi vágyam teljesült ezzel. Tudod, van az a hülye babona, hogy amit csinálsz első nap, olyan lesz az éved. Nos mi első nap, mindenekelőtt szeretkeztünk. Méghozzá forrón, vadul, erotikával fűtötten és nagyon kielégítően! Imádom hallani ahogy kéjesen nyögve, apró sikolyokat hallatva, zihálva elélvezel! Belborzongok most is,hogy csak rá gondolok...

Így remélem ezegyszer tényleg igaz a hülye babona és ennek megfelelően az évben sokat fogunk szeretkezni!

A mostani nehézségeken pedig túl leszünk. Együtt! Kel hozzá türelem, megértés, kitartás és sok szex! :-))))

Reggeli párbeszéd:

- Jó reggelt, hogy aludtál?

- Jó reggelt! Jól. És te?

- A kicsi már megint fenn volt kétszer. Rossz kedved van?

- Nem, nincs.

A párbeszéd bővített, ki nem mondott részeivel együtt:

- Jó reggelt, hogy aludtál? Gondolom te megint jól.

- Jó reggelt! Végül is jól, bár az estét nem így terveztem. És Te?

- Szokás szerint megint kialvatlan vagyok, mert bár 10 órakor már aludtam a tv előtt, amivel valószínüleg ismét a lelkedbe gázoltam, de egyetlen porcikám sem kívánta a szexet, csak végre vízszintesbe akartam kerülni. De a kicsi megint kétszer fenn volt éjszaka, és mivel te akkor sem ébrednél fel rá, ha rajtad ugrálna, így megint nekem műsorozott. Így változatlanul kialvatlan vagyok ráadásul te is morogsz miatta. Süt rólad, hogy rossz kedved van, az okát is tudom, de azért megkérdezem.

- Igen rossz kedvem van, mert tegnap egész nap vágyakoztam utánad, vártam, hogy hazaérj és esetleg legyen egy pici meghittség, intimitás az estében, mert hiányzol és vágyom rád, szeretkezni szerettem volna veled, de te megint álmos voltál, fáradt voltál, elaludtál. Emiatt rossz kedvem van, mert most megint vágyakozhatok egy napot és mivel ma reggel ismét úgy indítottál, hogy kialvatlan vagy, valószínűleg este ismét alvásra vágysz nem rám. Így a tegnap este miatt és már előre a ma este miatt is rossz kedvem van. Te tudod, hogy ez a bajom, én tudom, hogy te tudod, felesleges mondani, minek keltsük a feszültséget. Mosolyogjunk inkább. Szóval: nem, nincs roszz kedvem.

       Kimondani?

       Vagy nem kimondani?

Hogy miért maradt ki ilyen sok idő az utolsó bejegyzés óta? Mert maguk alá temettek a problémák. Amire azt hittem, hogy már meg van oldva, azt most gyakorlatilag előről kell kezdenem. Amit fixnek hittem, az megsemmisült. Olyan problémákkal szembesültem, amire jelen pillanatban nincs megoldásom. Tudom mi a megoldás, de fogalmam sincs hogyan tudom elérni. És mindezt elképzelhetetlenül rövid idő alatt.

Emiatt rengeteget dolgozom. És morcos vagyok. És feszült. És ideges. Tegnap mentem haza kocsival, ment előttem egy másik autó. Teljesen véletlenül pont arra ment amerre én, jó öt percen keresztül ment előttem. Engem az annyira feldühített, hogy hogy mer pont arra menni, amerre én megyek és takarodjon az utamból!!! Pedig semmit nem csinált csak ment. Nem lassan, nem hülyén, teljesen normálisan. Csak hát előttem.

Ekkor rémültem meg magamtól... Ha már egy ilyen dolog miatt ennyire ideges leszek akkor ott már nagy baj van. Ez már az őrület határa. Ez már nem normális, így nem lehet konfliktust kezelni és problémát megoldani. Vissza kell fognom magam, lazítanom kell, levezetnem a feszültséget. De nem a családon...

Tudom, hogy sokat bántottalak benneteket az elmúlt napokban. Nem tudtam kezelni a problémákat nem tudtam megoldásokat és ezt rajtatok vezettem le. Ne haragudj! Nem szándékos, sokkal inkább ösztönös. Egész nap visszafogom magam, próbálok higgadt lenni, de estére ez túlcsordul és valahol ki kell jönnie. És hát pont akkor vagytok ott Ti... :-(

Ezzel együtt Te jó voltál hozzám, és ma reggel olyan örömet kaptam tőled, amit már nagyon régen és talán meg sem érdemeltem. Köszönöm! Levezette a feszültséget, energiával töltött fel és jobb kedvre hangolt. Nagyon nagyon jó volt és most is beleborzongok, ha rá gondolok. Ígérem, hogy viszonozni fogom. Nagyon sok mosollyal, nevetéssel, vidámsággal. Neked és a gyerekeknek!

Köszönöm!

Sokáig gondolkodtam, hogy ezt a bejegyzést megírjam, vagy sem. Aztán úgy döntöttem, hogy az őszinteség a legfontosabb, akkor is ha az rám nézve kellemetlen. Megtehettem volna, hogy nem írok semmit, de az sem lenne őszinte. Egyúttal jelzem előre blogot követő olvasóknak, hogy vállalom a jelen bejegyzéssel együtt járó negatív kritikákat is.

Tudom, hogy a blog egy jó része leegyszerűsítve arról szól, hogy én több szexet, több erotikát szeretnék. Ez így van, nem is akarom tagadni. Hosszú, fülledt erotikával teli együttlétekről ábrándozom és sok mindent ennek a célnak rendeltem alá.

Aztán tegnap olyan dolog történt ami látszólag teljesen ellentmond ezen igyekezetnek. Tegnap este a hosszú és mozgalmas hétvége után együtt ejtőztünk a kanapén. A kisebbik csemete (kerülöm a kölyök szót...) ismét borzasztó nehezen akart elaludni. Ezalatt Te elbóbiskoltál, én olvastam. Vágytam az együttlétre, de nem akartalak piszkálni, tudtam, hogy elfáradtál, jól esik a semmittevés.

Ehhez képest nagyon pozitív csalódás volt, hogy lefekvés előtt Te kezdeményeztél szeretkezést. Örültem és boldogan fogadtam az ötletet és örömmel mentem bele az együttlétbe. Jó volt az előjáték, és nagyon vágytam már beléd...

... és nagyjából 43 másodperc alatt végem volt...

Igen, mondtad utána, hogy semmi baj, ne foglalkozzam vele. Az előjáték során neked most is volt orgazmusod, ahogy általában szokott lenni. Mondtad: jó volt az együttlét és éjfél körül már nem is vágyik az ember nagy lepedőakrobatikára, én mégis szégyelltem magam.

Ha ez tagnap először fordult volna elő, nem is foglalkoznék a dologgal. De az elmúlt hónapokban párszor volt már ilyen. Nem sokszor, de ahhoz elégszer, hogy flusztráljon a dolog. Nem tudom az okát és szégyellem magam, hogy én ácsingózom a több szex után és amikor pedig teljesül a vágyam, akkor én mondok csődöt...

Félreértés ne essék, nem akarom se sajnáltatni magam, se kibúvót nem akarok keresni, se mentegetőzni, se vádaskodni, se kétségbeesni. Csak leírtam egy dolgot, ami a kettőnk kapcsolatában az én hibám. (Más hibáim is vannak, nem tagadom, tisztában vagyok velük.)

Nem tudom, hogy számodra mit jelentenek azok az együttlétek, amik úgy végződnek mint a tegnapi? Okoz-e neked csalódást, van-e bármilyen hatással a kapcsolatunkra, a intim együttléteinkre? Kiábrándító, vagy normális egy olyan kapcsolatban, mint a miénk? Kell-e foglalkoznom vele egyáltalán, nem tulajdonítok-e neki több jelentőséget a kelleténél?

Ezt beszéljük meg, kérlek!

Nem tudom Drágám Te hogy vagy vele, de én néha úgy vagyok: hiába vagy ott mellettem, hiába akarok beszélgetni veled, valahogy nem megy. Különféle érzelmek telepednek a belsőmre, teljes mindegy mi váltotta ki azokat, sok esetben semmi közük nincs hozzád és nem is komoly dolgok, de ezek mint valami méreg tönkre teszik a hangulatot.

Olyan ez mint az a hasonlat, hogy tegyünk egy vödör vízbe egyetlen csepp trágyalevet, az az egész vödör vizet tönkre teszi, abból inni már senki nem kíván... Ilyenek ezek az önmagukban jelentéktelen dolgok, megrontják, tönkreteszik, megmérgezik a hangulatot, és nagyon nehezen múlnak el.

Biztos van olyan ember, aki nem ilyen, aki könnyedén felül tud kerekedni az ilyen apróságokon. Én csak ritkán. Gyakrabban nem. Különösen reggelente kezelem nehezen ezeket. Nem tudom miért, ne kérdezd, küzdök ellene, küzdök, de sokszor gyenge vagyok. Elbukom.

 Szólsz hozzám és pedig nem hallom. Vagy hallom de indulatosan válaszolok. Mintha te lennél az oka, pedig nem te vagy. Csak éppen te szóltál hozzám. Ha az angol királynő szólna, valószínűleg őt is leugatnám. Amit persze azonnal megbánok, de a megbánás a következő mondatig tart. Mintha valami hülye kisördög böködné vasvillával a lelkem, hogy "Ő az! Ő a hibás! Harapd át a torkát! Hgrrr!!" Nem akarlak bántani mégis megteszem. Aztán megbánom.

Hidd el küzdök ellene és talán abban megerősítesz, hogy az utóbbi időben azért már nem túl gyakran fordult elő. Sajnos ma reggel igen. :-(

Kérlek ne haragudj rám! :-)

A tegnapi nap után ma beszélgettünk. Hosszan, mindenféle dolgoról.

Én azt érzem, hogy nem jutottunk sehová sem.

Az utolsó mondatod volt a kulcs.

Ott vagyok melletted, de nem tudom megériteni a lelkedet.

...

Azok közül, akik olvassák az írásaimat, nem tudom, hogy kiben milyen kép alakult ki Rólad. Elmondásod szerint én itt téged egy házsártos hárpiának állítottalak be, magamat pedig mártírnak, aki húzza az igát, a munkában és otthon is, mintaapa és mintaférj, és akit a csúnya és házisárkány felesége elhanyagol.

Nem vagyok mártír, sem mintaapa vagy mintaférj. Tisztában vagyok a hibáimmal és az elmúlt időszakom arról szólt (volna), hogy ezeken változtassak. Valószínüleg túl gyorsan akartam eredményeket elérni.

Elnézést kérek Tőled, ha az írásaimban olyan képet festettem le Rólad, ami számodra kellemetlen. Én úgy gondolom, hogy számtalan alkalommal fejeztem ki a rajongásomat és a szerelmemet, és csodáltalak téged.

Igen időnként voltam irónikus és szókimondó. De én azt gondolom, hogy mindíg próbáltam elkerülni, hogy bántó legyek. Ha megbántottalak, akkor itt most mindenki előtt bocsánatot kérek, ahogy azt neked szóban is megtettem már.

Nem kell, hogy elolvass, soha nem vártam el. Csak jól esne. Az írás számomra egy olyan önkifejezés, ami talán megnyitja az utat ahhoz, hogy szóban is őszintébbek legyünk egymással. Ez most úgylátszik rosszul sült el.

Nem tudom hová jutunk.

Az elmúlt egy hétben megjártam a mennyet és a poklot. A menny a múlt hét szombat volt. A pokol tegnap. Meg ma délelőtt.

Nem baj, újra megpróbálom, mert szükségem van Rád, te vagy az életem értelme.

Felállok.

És megpróbálom megériteni a lelked.

Tudod Kedvesem, igazán szarul esik, hogy én szívem lelkem kiteszem, hogy jobbá tegyem a kapcsolatunkat, hogy kedvedben járjak, hogy neked könnyebb vagy más legyen, ehhez képest csak a folyamatos sopánkodást hallom.

Ami meg különösen szarul esett, hogy közölted: egy ideje nem olvasod a blogom, mert nincs rá időd.... Hát tényleg, általában rohadt hosszú bejegyzéseket szoktam írni, órákba telik elolvasni, egy kávé iszogatása közben eltelt idő ehhez kevés. Vagy amikor munka közben sorozatokat nézel a neten akkor sem futja rá idő. Na persze, most ez biztosan szarul esne neked, de Nyugodtan irhatok bántó dolgokat, ugysem olvasod... Úgyhogy nem mindegy?

Persze én vagyok a hülye, mi a f...nak irogatok, miért nem mondom el face to face és akkor nem kellene olvasni. Sokkal egyszerűbb lenne. Valószínűleg én csinálom szarul. A héten nem hallottam mást, mint a sopánkodást, hogy neked erre sincs időd, meg arra sincs, hogy többet szeretnél a gyerekekkel lenni, meg csomó dolgot csinálni, de a hetek csak mennek.

Hát bassza meg, én hiába akarok neked segíteni, ha te a kisujjadat sem mozdítod, csak sóhajtozol. Mozogni kellene, mert le kellene adni pár kilót, meg jó lenne elmenni kirándulni többet, meg ... meg ... Azt mondjok még a sok kellene között sem hallottam ,hogy többet kellene velem lenni, horribile dictu több intimitást vinni a kapcsolatunkba. De persze megint biztosan én vagyok a rohadt önző és a meg nem értő. Meg bunkó, meg morcos, meg nem beszélek, meg... meg... meg...

Most a tököm tele van. Megyek iszom egy pálinkát. Jofajta barack, tavalyi főzés, finom gyümölcs ízzel. Egészségedre Életem!

Az azért jól látszik, hogy a "szürke" hétköznapok a legnagyobb eufórikus hangulatot is szépen meg tudják folytani. Szombattól kezdődően egy nagyon magas szintről szépen csökkent, csökkent az eufória, hétfő, kedd jó volt, szerda langyos, a tegnapi nap meg kifejezetten rosszra sikeredett.

Persze ezt azért sok tényező befolyásolja mindkettőnk részéről. Én három hete küzdök a rohadt köhögéssel és egyszerűen nem akar elmúlni. Azon túl, hogy kellemetlen még idegesítő is, hogy esténként 3 összefüggő mondatot nem tudok elmondani anélkül, hogy ne akarjak megfulladni. A Te oldaladon Édesem pedig a kisebbik kölyök által az utóbbi napokban tökéletesre fejlesztett "csináljuk ki a szüleinket" projekt. Hadifoglyoknál bevetett kínzás, hogy nem hagyják őket aludni, amikor már éppen elaludna, akkor puff, világítsunk ezer wattal a szemébe, vagy szólaljon meg a légvédelmi sziréna a füle mellett. Ezzel nagyon gyorsan meg lehet törni valakit. A kisebbik kölyök ezt alkalmazza szinte tökéletesre fejlesztve éjjel 2 és 4 óra között... Szomjas vagyok, pisilni kell, fáj a pocim, fáj a fenekem, ésatöbbi.

Adott tehát egy tüdőbajos Férj és egy állva elaludni képes Feleség. Jó párosítás, sok mindenre alkalmas, arra viszont nem, hogy romantikus hangulat alakuljon ki, és együtt hódoljanak a testi szerelem oltárán...

A baj az, hogy míg az álmatlanság az elfolytja a libidót, a köhögés annyira nem, így ebben a témában ismét aránytalanság alakult ki közöttünk. A köhögés viszont arra jó volt, hogy kicsit ismét visszacsússzak a már már teljesen elfelejtett korábbi szokásos morcosságomba. Így tegnap hiába határoztuk el, hogy egész nap együtt dolgozunk és együtt leszünk, ez meglehetősen bénára sikeredett. A kölykök a szokásos reggeli hisztivel teljesen kikészítettek (engem legalábbis). Morcosak voltunk, Te időnként felkaptad a vizet, én magamban morogtam,  hogy miért nem szeretkezünk, amihez neked nem volt hangulatod, én pedig legszívesebben rádöntöttelek volna az asztalra, szoknya fel és keményen... De ehelyett morogtam Veled és zsörtölődtem ami még jobban gyilkolta a hangulatot.

Mindegy, elmúlt. Ma éjszaka ráadásul ki is aludtuk magunkat, reggel sem volt (olyan nagy) hiszti, így jól indult a nap. Jó lenne ha egy kellemes, kettesben töltött estében végződne. Majd kitalálok valamit valami jót! Mondjuk meztelenül forralt borral a kezünkben nézzük a hóesést!

Van kedved? :-))

Hadd mondjam el neked Drágám, hogyan érzem magam a szombat este után. Röviden jól. Hosszabban nagyon nagyon jól! :-)))

Az ötlet teljesen spontán jött valamikor szombat délelőtt. Nem tudom hogyan, egyszer csak tudtam, hogy ezt fogom tenni este. Onnantól jött a lázas készülődés. Azt kapásból tudtam, hogyan fogjak hozzá, egyálalán mire van szükségem hozzá, és ehhez pont jól jött a szombat délelőtti bevásárlás. A Rossmannban hosszasan tétováztam, de azért sikerült dönteni, a többi cucc meg volt otthon. Egyedül a zene volt még kérdéses, de ehhez szintén szerencsésen jól jött egy délelőtt hallott szám és már tudtam, hogy ez kell. Abban is szerencsém volt, hogy Andrea Botchelli válogatást azonnal találtam a neten és fél óra alatt már a gépen is volt.

Abban biztos voltam, hogy a hangulatot tökéletes lesz a kitalált kellékekkel és abban is , hogy neked tetszeni fog, de abban már egyáltalán nem voltam biztos, hogy meg tudom-e csinálni. Sohasem csináltam még ilyet maximum olyan himihumi módon pár percig, de itt most nem erről volt szó.

Ebben segített barátunk a google, mely az új kütyüm. Így a délután folyamán folyamatosan pár percet, negyed órát a neten lógva lopva kerestem a praktikákat és próbáltam memorizálni, mit és hogyan, milyen sorrendben kell csinálni. Ebből te csak azt láttad, hogy a kütyüt csesztetem folyamatosan, de ez kökemény tanulás volt! :-))

Nagyon izgultam. Tényleg nagyon nagyon. Volt benne olyan tinis izgalom, mint az első randi előtt, meg olyan férfias izgalom, amikor el akarod kápráztatni életed nőjét. Bár igazából pont erre készültem...

És így utólag hadd mondjam azt szerénytelenség nélkül, hogy nagyon büszke vagyok magamra. Egy olyan érzés költözött a lelkembe, hogy én most valamivel több lettem. Olyan dolgot tudok, amit kevesen mások és ez büszkévé tett és tesz, férfinak érzem magam és egy kicsit különlegesnek. Ez annyira jót tett a lelkemnek, hogy még így két nap távlatából is ugyanolyan mélyen érzem azt az érzést. Persze tudom, hogy alap-alap szintű amatőr próbálkozás volt csak, és még nagyon sokat kell fejlődnöm, de akkor is!

Láttam, hogy mennyire jól esik neked és mennyire sikerül ellazulnod. És azóta is látom a hatását, érzem rajtam, hogy kiegyensúlyottabb lettél és egy kicsit optimistábban szemléled a világot! Annyira örülök neki!

Jövő szombaton folytatjuk!